Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót. Continue reading “Mindent bele!”
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akinek eszébe jutott már november végén beaujolais nouveau-t és hasonlókat kortyolgatva, hogy ezeket a kirobbanóan friss borokat szívesebben fogyasztanám a jó idő beköszöntével, tavasz derekától, mintsem a testes vörös főszezonban. Újborokat azonban néhány hónapon túl tartogatni nem célszerű, legalábbis ezt igyekszik az ember fejébe sulykolni a boros szakirodalom, és ezt általános szabálynak magam is elfogadom – még ha tudnék is ellenpéldákat felhozni. Continue reading “Nyári vörös – Sebestyén Indigó Zweigelt 2023”
Mielőtt megválaszolnám a kérdést, egy gyors fejtágító azoknak, akik átaludták az elmúlt 5 évet vagy tokaji furmintot bottal sem piszkálnának meg. A Gizella név mögött Szilágyi László, a Balassa mögött Balassa István rejlik. Emberileg jó barátok, szakmailag rokonszellemű újítók. Mindkét bor az ihatóbb tokaji száraz (értsd: könnyebben csúszik) törekvés jegyében született és ebben a kategóriában etalonnak számítanak. Continue reading “Mi történik, amikor a Gizella Gizella találkozik a Balassa Balassával?”
A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.
Ezt a szimpóziumot/kóstolót Magyarországon kellett volna megrendezni. Annak, hogy nem Magyarországon került rá sor, bizonyára számos oka van, én egyiket sem ismerem. Aki szereti a távirati stílust: óriási a fejlődés kékfrankosban és mi is megnyomtuk a hajrát. Continue reading “Együtt talán menni fog – kékfrankos Kogban”
Ha olyan nagyon objektív vagy, mondjál anyádról kritikát. Egy borász eléd önti az életét és te piszmogva turkálsz benne (horribile dictu: rendületlenül köpsz). Ezek azok a helyzetek, amikor sikítva, verítékben úszva ébredek. Continue reading “Belesel a kulcslyukon és beesel a kulcslyukon”
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lázban égve vártam “Az év borai” összeállítás megjelenését a Decanterben, de legalább figyelmesen átböngésztem, szemben a Wine Spectator Top 100-zal. Flegmaságom fő oka, hogy az állandóan változó koncepciók, jelöltállítók és mezőnyszűkítők miatt semmilyen érdemleges tendenciát nem lehet belőlük kisilabizálni, ráadásul két évtized alatt egyetlen bort sem tudnék felidézni, amit ezeknek a listáknak köszönhetően fedeztem fel és szerettem meg. Amióta Caroline Gilby törzsszurkolónk – vagy lobbistánk – lett, magyarok is rendszeresen felbukkannak az év borai között. A két évvel ezelőtti válogatott kerettaggal alaposan megégettem magam, tavaly pedig egy aszú került fel a listára, az meg nem az én asztalom (Balassa 6 puttonyos Tokaji Aszú “Villő” 2017). Continue reading “Árboctörés – Káli Kövek & Co.”
Régebben a francia terroirsuttogók csodafegyverének, akarom mondani, szemérmetlen hasbaakasztásnak tartottam a két perccel éjfél előtt megjavult évjáratokat. Aztán egyre gyakrabban hallottam borászoktól, hogy az évjárat minősége mégis csak az utolsó két héten áll vagy bukik, és hátrébb vontam az agarakat. 2022-ben Németországban is megtörtént a nehezen magyarázható csoda: a nyár emberemlékezet óta nem tapasztalt hőséget és aszályt hozott, a borok mégis üdék, illatosak, kiegyensúlyozottak. Continue reading “Riesling 2022”
A legjobb vételeket egész évben listázzuk, de az a lista befékez a középkategória felső határánál, noha napnál világosabb, hogy egy 100 eurós bor is lehet jó vétel. Mindjárt mondok is kettőt, bár aki most fut neki a rendelésnek, az ebből legjobb esetben Szilveszterkor lát bort. Szóval, egy hibátlan, nagy kaliberű, modern és fogyasztásra érett 96-97 pontos bordói 90 euróért, lehet, hogy sokunknak YOLO, de messze nem lehúzás. Még kevésbé az az egyik legjobb NV champagne, magnumban 100 euróért, főleg, ha az itthoni árak felől pislogunk kifele fele. Continue reading “Ünneplő borok”
Szögezzük le gyorsan, nem az enyém. A kihalás szélére sodródott betűalapú borinfluencerek egyik utolsó képviselője, a klímamenekültként Katalóniában élő Fintan Kerr virtuális pincéjében leltározva értesült arról, hogy ő statisztikailag egy chardonnay-head. Pánik vagy menekülés helyett fröccsöntött magának egy ideológiai járókeretet. A keretbe rekesztett monster kérdés így hangzik: Hogyan lehet egy színtelen, szagtalan, indikátorközegbe beleszeretni? Continue reading “Szerelmi vallomás a chardonnay-hoz”
You must be logged in to post a comment.