Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Legokosabb barátaim szerint nem a champagne drága, hanem mi vagyunk csórók. Eggyel kevésbé okos barátaim szerint mindenről a piac dönt: ha több champagne készülne vagy kevesebben lennének, akik ennyit is hajlandóak megadni érte, akkor olcsóbb lenne. Continue reading “Miért olyan drága a champagne?”
Tavaly a Stumpf Pincészetnél Egerben terjedelmes borsort volt szerencsém végigkóstolni kereskedő barátommal, syrah-val, merlot-val és cabernet-vel zárszóként. Nem tagadom, utóbbi (2017) különc mivoltával is megnyert magának (16% az alkoholja, voltaképpen egy desszertbor), de nagy fajták ide, nagy fajták oda, összességében nekem a kékfrankos tetszett a legjobban. Continue reading “Stumpf Pincészet Nagy-Eged “Öregtőkék” Kékfrankos 2017″
Én ugyan nem láttam az elődben az aranynál is aranyabb érmet, de attól még remek bor volt, ár/érték arányban pedig szinte magányos csúcs. A fenntartásaimat magyarázhatta az, hogy ősidők óta farigcsálom magamban az olaszrizling ideáltípusát és ez egy outlier, de az is lehet, hogy pusztán az irigység beszélt belőlem, mivel nem én szúrtam ki, hogy mekkora érték rejtőzhet 1500 forintnyi csavarzár, palack, címke, ÁFA + balatonbor mögött. Continue reading “A szupernóva árnyékában – Zelna Balatonbor Olaszrizling 2022”
Talán az őshonos fajták iránt fel-fellobbanó lelkesedésem késztethette kedves barátomat arra, hogy megajándékozzon ezzel a palackkal. Életem első Tóth és Tóth-ja, életem első nem-Szentesi gohérja. Magamtól le nem venném a polcról, sem a név, sem a címke, sem az ár nem csábít hirtelen felindulásból elkövetett beszerzésre. De hát ezért vannak a jó barátok. Continue reading “A hevesi verdejo – Tóth és Tóth Gohér 2021”
Milyen a St. Andrea ma? Magam is alig akarom elhinni, de 18 évvel a „Stylist a présházban” című dolgozatom megírása után a St. Andrea továbbra is kísérletezik. Miközben zajlik a bársonyos nemzedékváltás, a kísérletező kedv változatlan hevességgel lobog. A címkék letisztultabbak lettek, a szortiment áttekinthetőbb, de nem szűkebb – a honlapból kiindulva most is 20-25 különböző bort készíthetnek. Nemhogy nem kóstoltam még, de nem is tudtam arról, hogy létezik St. Andrea pezsgő. Nem egy, három. Csupán bikavérből hetet számoltam össze. Continue reading “St. Andrea-átvilágítás”
Amikor elolvastam Jancis Robinson beszámolóját a nagy osztrák kékfrankos bedurrantásról, azonnal tudtam, hogy remek ürügyet kaptam egy semmit-el-nem-döntő kísérlethez. A zárszót – „még mindig nem tudom, mikor fog a kékfrankos bekerülni a nagy fajták közé” -, mi, kőkemény kékfrankisták, értékelhetnénk akár a hülye angolok hülye sznobériájának is, de én duplán egyetértek vele (egyrészt soha, másrészt minek). Viszont az érlelés szöget ütött a fejemben: mi van, ha a kékfrankos tényleg későn érő típus (palackban is) és kell neki az a 15 év, amit Roland Velich emleget. Continue reading “Naggyá teszi-e az idő a kékfrankost?”
A Liverpool berámolt hetet, nekem is illene magasan kezdeni a hetet. Pláne, hogy egyéb okokból el voltam tiltva a betűvetéstől, miközben a mintavételezés zavartalanul haladt és torlódott az anyag. A folyóügyeken belül is kiemelt jelentőségű volt a felsőpulyai Lakompakon realizált nagyvak parti. Szűkebb körben, a nyilvánosság teljes kizárásával tavaly már teszteltük ezt a társasjátékot, és az annyira jól sikerült – értsd: meghökkentőre -, hogy idén új helyszínen és bővített stábbal megismételtük. Continue reading “Zokni kihívás”
Etalont kóstolni. Amit még egy kis társaság össze tud dobni. Amit nem iszunk, ha nem dobjuk össze. Ezzel indult a nézelődés. Continue reading “Syrah referencia – Domaine Rostaing Cote-Rotie Cote Blonde 2018”
Néhány évvel ezelőtt egy vörös Loliense a súlycsoportjához tartozó villányiak ellen csúnyán cserben hagyott, azóta kerültem a pincét. A gyanakvás falán csak a rozé tudott rést ütni, egyébként úgy könyveltem el Konyáriékat, hogy kétezeröt fölött tőlük bármi túl nagy kockázat. Aztán támadt egy olyan ötletem, hogy borbaráti körben tarthatnánk „nagyviziteket”, valahogy úgy, mint a „tilón” sorozat idején és a Konyári Pincészet is adná magát egy átvilágításhoz. Már ha nem eleve reménytelen. Continue reading “Kibékülés – Konyári Loliense Fehér 2022”
Tavaly decemberben Lech am Arlbergben, egy osztrák síparadicsomban tartották a Kékfrankos Csúcstalálkozót (osztrákul: Blaufränkisch International Summit). Magyar borászt ugyan nem hívtak meg, de kóstoltak olyan bort, ami nálunk termett szőlőből készült (Heumann rozé és Wetzer kékfrankos). Ezen a találkozón hangzott el David Schildknecht szájából az a mondat, amely egy alapvető szempontra hívja fel a figyelmet a nemzetközi kontra helyi fajták vitában: „Egyértelmű elmozdulás tapasztalható az “Ilyet mi is tudunk” felől az “Ilyet csak mi tudunk” irányába”. Continue reading “Mi lesz veled, kékfrankos?”
You must be logged in to post a comment.