Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A natúrbor nálam 2012-ben úszott be a képbe. Az akkor még underground mozgalomról tudósítók (Alice Feiring neve ugrik be elsőként) szokatlanul életteli, újszerű borokról áradoztak – a pincebeli manipuláció béklyóitól megszabadított csodába természetesen nekem is bele kellett kóstolnom. Continue reading “Új utakon – Losonci Kékfrankos 2018”
Másfél évtizede minden kadarka-tesztnek az a konklúziója, hogy „nem az igazi”. Mi lenne, ha most egyszerűen szkippelnénk a konklúziót? Mennyivel jobban hangzik, hogy kipróbáltam négy kadarkát, és rögtön találtam két jót? Ráadásul, mézes madzaggal átkötnék oda, hogy árban sem vészesek. Continue reading “Más és finom – kadarkák”
Valamikor régen, amikor a tiktokról még a vekker vagy a mentolos bogyó jutott az emberek eszébe, Matt Kramer írt egy cikket arról, hogy egy bor megértéséhez négy palackon át vezet az út. Azért négy, mert ennyi stáción kell végigmennünk: megerősítés, kétely, méltányolás és megértés. Continue reading “Egy juhfark mindenek felett”
Nem könnyű évjárattal indul a pince. És nem vidám gazdasági helyzetben, de maradjunk 2021-nél: a savak éve volt. Immáron bortermelőként mondhatom, saját szőlőink analitikáiból extrém paraméterek köszöntek vissza, és más borvidékekről is ugyanezt hallottam – mikor a cukortartalom már indokolta volna a szüretet, a savak egyszerűen nem akartak szelídülni. Az általam eddig kóstolt borok alapján nem tűnik elrugaszkodottnak az egész ország területére általánosítani.
Hosszabb kényszerszünet után rapidposztokkal próbálok enyhíteni a lelkiismeret túlterhelésen. Az ősz folyamán legalább 4-5 kiváló magyar borral találkoztam, és legalább ennyi nemzetközivel, szóval megtelt a tárhely, dagad az anyag. Continue reading “Belépő a borgeekek bolygójára – Szent Donát Csopak 2020”
Augusztusban végre-valahára eltoltuk a biciklit Tokajba és jó három órát töltöttünk Szilágyi László társaságában. Bott Frigyes óta nem találkoztam hasonlóan józan, racionális és kiegyensúlyozott borásszal. Ami azt illeti, kissé meg is ijedtem, hogy mégis hol van a tűz, az alkotói paranoia legalább szemvillanásnyi szikrája. Mint tudjuk, Bott Frigyest időközben megcsapta a kéntelenség füstje, és ma már szürrealista, határsértő borokat palackoz, így nem kizárt, hogy néhány év múlva Szilágyi Lászlót is beszippantja valamelyik karizmatikus szőlészeti kisegyház. Per pillanat azonban az eszére és az excel-táblára hallgat, kiváló borokat készít, nincs oka amulettek vagy varázskristályok után kapkodni. Continue reading “Természetes intelligencia – Gizella 2021”
Tizenöt év után. Ez már önmagában is elég hír lenne, de nekem különösen érdekes és aktuális. Egy kisebb csoportnak készülök valamiféle szemináriumot tartani, és nyilván illik az elejét az elején kezdenem, vagyis kitérni arra, hogy hogyan kóstolunk és hogyan kóstoljunk. Miközben a gondolatfoszlányaimat és szövegtöredékeimet rendezgettem, többször beleütköztem abba a kérdésbe, hogy mit mondjak annak, aki abszolút kezdő. Akit zavarba hoz, hogy a boros kelyhet nem szabad marokra fogni, és a kóstolás nem az ivással kezdődik. Continue reading “Winkler bort iszik”
Akik tegnap születtek, azoknak mesélem, hogy volt egyszer egy Mondovino című film. Mint Michael Moore dokumentumfilmjeiben, itt is kidomborították, leleplezték, pellengérre állították a modern ember gyökértelenségét, a kapitalizmus és a globalizmus elidegenítő tendenciáit, a természet leigázásának drámai következményeit. A film egyik látens kérdése az volt, hogy lehet-e a jó rossz? Vagyis az, amit élvezettel fogyasztunk megkeseredne-e a szánkban, ha az előállítás körülményeivel is tisztában lennénk? A Mondovinóban az amerikai ízlés alapján a borvilágot globalizáló és uniformizáló diabolikus alak szerepét Michel Rolland-ra osztották. És ez a bor az ő „szövetkezetének” terméke. Continue reading “Umami – Clos de Los Siete 2019”
Valamikor a nyár elején meghívtak egy nagyobb kóstolókörbe, és egy óvatlan pillanatban az egyik alapító atya azt a kérdést szegezte nekem, hogy „Na, de mi az, hogy elegancia?”. Nem mondom, hogy torkomra forrt a szó, de azért válaszadás közben alapzajként az zakatolt a fejemben, hogy miért kellene és mit lehet ezen magyarázni. Az ’elegancia’ nálam az alapszókincs része, soha korábban nem kellett az eredetén, jelentésén, használatán elgondolkodnom. Az éjjeli helyijáraton hazafelé zötyögve újra meg újra visszajátszottam a rögtönzésemet, és nem tudtam elhessegetni azt a kényelmetlen érzést, hogy a felcicomázott egyensúlyt próbáltam meg eleganciaként eladni. Continue reading “Elegancia, wtf?”
A nyáron Peter Pharos publikált egy szatirikus írást arról, hogy a jó borújságírónak milyen elvárásoknak kellene megfelelnie. Mivel a korrupt borsajtó kérdése elég nagy hullámokat kavart, talán érdemes a másik oldalról érkező önirónikus panaszt is meghallgatni. Kedvcsinálóként két bekezdést durván átmagyarítottam, de akinek megy az angol, legalább középiskolás fokon, az menjen egyenesen az eredetihez. Continue reading “Az aranyszájú erkölcsi fárosz”
You must be logged in to post a comment.