Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Nincs semmilyen új sztorim vagy szóra érdemes felismerésem, ez most csak pőre pontosztogás és ajánlás lesz. Maximum azért érzek egy kis kognitív viszketést, mert hiába ostorozzák annyit a halványságot bálványozó provanszi rozékat, én esztétikai többletet továbbra is csak bennük találok és a Chateau d’Esclans, Domaine Ott, Figuiere élboly megbolygatására irányuló kísérleteink továbbra sem hoztak sikert. Continue reading “Már a látvány hűsít – provanszi rozék”
A Szentesi Vörös Dinka és Balogh Zoltán kiáltványa után megfogadtam, hogy magam is az ügy szolgálatába állok, és havi gyakorisággal beiktatok egy-egy elfeledett/újjáélesztett őshonost. Azóta, látszólag, ígéretszegésben élek, valójában megkóstoltam két Szászit – a Rózsakövet és a Kéknyelűt -, de az inger annyira gyenge, a kép annyira maszatos lett, hogy a vázlatok vázlatban maradtak. Continue reading “Globális lokális 2 – Somlói Apátsági Pince Sárfehér 2020”
Aránytalanul hosszú időt töltöttem már a kékfrankos elhelyezésével a saját bortérképemen, és lehet, hogy soha nem érek a végére. Szóval, a kékfrankos, az olyan, mint egy sangiovese, illetve olyan is, mint egy syrah, és kétségtelenül sokban hasonlít egy menciára, saját kronológiám szerint haladva. Amikor tizenvalahány éve a kékfrankisták első szecessziós szalonjában jártam, akkor még a bordói paradigmából való kirángatás és a burgundiba való átterelés volt a fő csapásirány. Fáziskéséssel ugyan, de ebben már utolértük Ausztriát. Continue reading “Értékálló – Homola Kékfrankos és Syrah 2017”
Amennyire tudom és ismerem, a Zarate egy elég hardcore galíciai borászat, ahol nem engednek a közízlésnek, nem ismernek tréfát a terroirtükrözésben. A Fento ugyan nem a törzsgyökös, minden-fürtöt-névről-ismerek Zarate, hanem egy oldalági, elhajló projekt, de azért így is váratlanul ért, hogy mennyire megnyerő. Continue reading “Jóképű – Fento Albariño 2021”
Kínzó szárazság nyomai mindenfelé, de Csopak így is gyönyörű. A Szent Donát pince teraszára pusztán a panoráma miatt is megéri kiülni, de minket persze nem elsősorban ez vonzott ide. Continue reading “Helyszíni szemle képekben – Szent Donát, Csopak”
Angol pezsgő. Szokni kell ezt a szókapcsolatot. Az első gondolatom az volt, hogy „Lehet-e ennél nyilvánvalóbb bizonyítéka a globális felmelegedésnek?”. A kóstolás után beláttam, hogy sem az angol pezsgő, sem a Nyetimber nem szolgáltak rá, hogy eltemessük őket egy ilyen menthetetlenül sötét kontextusban. Mennyivel jobban hangzik, ha azt mondjuk, hogy az angol pezsgő egy évszázadok óta rendületlenül szomjas ország álmának beteljesülése. Continue reading “Angol pezsgő – Nyetimber Classic Cuvée”
Két legyet próbáltam egyszerre üttetni a tisztelt zsűrivel. Egyrészt adva volt a magát immár „a világ legjobb olaszrizlingjeként” reklámozó Zelna , másrészt a Csopaki Kódex-teszt kontrollpalackjaiból kaptam egy szakajtóravalót. Rendeltem melléjük még néhány magasan jegyzett olaszrizlinget, és azt gondoltam, hogy indulhat a kétfrontos mérvadás. Continue reading “A világ legjobb olaszrizlingje találkozik a még jobbakkal”
Évek óta rutinszerűen írom – és mondom, ha kérdeznek -, hogy a verdejo olyan, mint egy sauvignon blanc, csak szelídebb, ám pusztán az illat alapján megkülönböztethetetlenek. Minél többször fordultam ehhez a fordulathoz, annál kényelmetlenebbül éreztem magam, mert a gyakorlatban soha nem próbáltam ki. Pedig a feltételek adottak lennének: Ruedában a sauvignon blanc a második legnagyobb termőterületű fajta, csak hát miért akarnék sauvignon blanc-t venni a verdejo őshazájából. (A márkaépítési öntökönszúrás tankönyvi esete, hogy egy az önálló hírnévért harcba szálló fajta termőhelyén azt a világfajtát is futtatják, amelyikre a leginkább hasonlít és amelynek az árnyékából kilépni próbál.) Continue reading “Nem hazudtam – La Gabacha Rueda 2021”
Valamikor nagy tisztelője voltam az évjáratoknak. Erről főleg Villány, a Wine Spectator és a Brunello Consorzio tehetett. Régen volt. Aztán valahogy meghasonlottam, bepöccentem, elfásultam. Mivel öt tő paradicsomnál többet életemben nem próbáltam a termésig elkísérni, nincs bennem elég beleérző képesség, pláne, nem együttérzés, hogy a szőlészek, borászok sirámait komolyan vegyem; amikor egy-egy évjárat aljas húzásait taglalják, én ezt ugyanúgy elengedem a fülem mellett, mint amikor a rádióban az őstermelők a túl sok esőre vagy a túl kevésre panaszkodnak. Kész szerencse, hogy jó bor nemcsak jó évjáratban készülhet. Continue reading “Talpig becsületes – Nyári Ödön Olaszrizling Folyóbor 2019”
You must be logged in to post a comment.