Kisokos – Syrah d’Ogier 2017

Nem is olyan régen még reális forgatókönyvnek tűnt, hogy a bársonyos hangú, ausztrál behemót, a shiraz kiszorítja, felfalja a tikszaros, reszelős és vézna syrah-t. Aztán fordult a kocka, az elhízásra hajlamos, sziruposan édes, egyszerre gyomorkeserűt és portóit idéző invazív alfaj elvesztette divatdiktátori szerepét, és ma már éppen annyira snassznak számít, mint a vajas, pattogatott kukoricás chardonnay. A trendforduló látványos jele, hogy Ausztráliában is megjelentek a syrah-k címkén és palackban. De ehhez – sok egyéb tényező mellett – az is kellett, hogy az észak-róniak kiganézzák a baromfiudvart, és a nagy apellációk peremkerületeiből is megbízhatóan jó és megfizethető borokat készítsenek. Continue reading “Kisokos – Syrah d’Ogier 2017”

Észak Dél ellen

Egy dél-róni kóstolóhoz egyeztettük a mezőnyt, amikor borgyűjtő barátom megpendítette, hogy egy közös ismerősünk szerint a legjobb dél-róni sem versenyezhet egy közepes észak-rónival. Ez első hallásra inkább kiskamaszos nagyotmondásnak, mint megfontolásra méltó állításnak tűnt. Második hallásra is, végül mégis úgy döntöttem, hogy egyrészt vakteszt a tudás anyja, másrészt elvan a gyerek, ha játszik – azaz miért is ne, tegyünk egy próbát! Continue reading “Észak Dél ellen”

Trófea a perifériáról – Chateau de Fauzan Minervois 2018

Minervois-hoz az Auchan és a Vignobles Jeanjean hozta meg a kedvemet. Jellemzően dél-róni fajtákkal dolgoznak, grenache, syrah, mourvedre és carignan. A változatos domborzati viszonyok miatt hiba volna nagyobb ívű általánosításokba bocsátkozni, de, mint Languedoc általában, ez is kiváló vadászterület a nagy áruházláncok által felbérelt master of wine-oknak (és összehúzott nadrágszíjjal élő kelet-európai kispolgároknak). Continue reading “Trófea a perifériáról – Chateau de Fauzan Minervois 2018”

Nyerő páros – Auchan Languedoc

Az Auchan új kollekcióját nagyszabású őszi akciózással vezették be, de ez a két bor csak újdonság volt a választékban kedvezmény nélkül. Azoknak, akik hozzám hasonlóan rá vannak csavarodva a GSM-vonalra (grenache-syrah-mourvedre), ünnep minden újabb, tisztességes darab felbukkanása a magyar piacon. 2500 forint elegendően soknak tűnt ahhoz, hogy a totál gagyi csapdát elkerüljem, ráadásul Languedoc nem az a puccos borvidék, ahol ennyi pénzért csupán nevet adnak. Amúgy meg nevet sem adnak: mindkettő rangrejtett, Auchan-árva (egyébként a viccesen hangzó Vignobles Jeanjean termékei), és Corbières Boutenac vagy Minervois la Livinière sem olyan apellációk, amitől az ember önkéntelenül a hitelkártyájához kap. Continue reading “Nyerő páros – Auchan Languedoc”

Befektetés – Saint Cosme Cotes du Rhone 2017

Hivatalosan a boruniverzum best buy galaxisának állócsillaga, saját észleléseim alapján inkább szeszélyes kvazár. Kb. 10 éve ismerem, és a kezdeti lelkesedésemet néhány drámaian nyers és reduktív (leánykori nevén: büdös) évjárat annyira lehűtötte, hogy talán 3 éve is megvan annak, hogy utoljára próbálkoztam vele. Ez viszont bombajó. Continue reading “Befektetés – Saint Cosme Cotes du Rhone 2017”

Lélektelen – Gere A. Syrah 2017

Amikor próbáltam értelmezni azt az érzést, hogy ez a bor üres, először arra gondoltam, hogy vagy a terroir maradt ki belőle vagy a koncepció. Aztán arra, hogy esetleg egyik sem, csak mindkettő lapos. Erre a légből kapott okoskodásra azért kényszerültem, mert kóstolási jegyzetben most írtam le először azt a szót, hogy ’lélektelen’, és a bal agyféltekém ezt megfejtésre váró feladványként kezelte. Continue reading “Lélektelen – Gere A. Syrah 2017”