Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó”
A harmadik kör – a furmint és környéke területi selejtező – csonka lett volna, egyrészt, a 2024-es Gizella nem érkezett meg időben, másrészt, a Barta KVG-ről logisztikai és anyagi nehézségek miatt lemondtam (#amatőrizmus, inkompetencia, blognyomor). Ezért bevártam a felmentő sereget és a badacsonyi és somlói szabadcsapatok csatlakozásával ígéretes mezőny alakult ki. Más kérdés, hogy nem mindenki hozta a kötelezőt. Continue reading “Magyar fehér válogatott – zárókör”
Erős lesz a keret, ez már biztos. Illetve semmi sem biztos, visszatérő félelmem, hogy saját ízlésem ütközik a közével, azaz mi lesz, ha a kóstoló napján derül ki, hogy ami nálam hangrobbanás, az náluk halk cincogás? A „halk cincogás” több, mint metaforikus félelem: a hazai fajták nem éppen gyümölcsbombák, nem kiszínezett görög szobrok, hanem törtfehér márványalakok – jó esetben -, ahol színek nem zavarják az elmélyülést a forma, a felület, a kompozíció élvezetében. Vajon a színes vulgárisnak hat-e majd mellettük, vagy éppen fordítva, az én válogatottam lesz szürke és ingerszegény?
A Wine Spectatornél „Az év bora” százas lista nem egyszerűen „az év legjobb borainak” a listája, hanem ráküldenek még egy best buy szűrőt és egy volumen szűrőt, amitől az egész kap egy bázisdemokrata csavart: minél olcsóbb és minél szélesebb körben elérhető, annál nagyobb esélye lesz „az év bora” címre. Nem mondom, hogy nincs benne ráció, de kevesebb félreértésre adna okot, ha ugyanez a lista „az év legfontosabb bora” vagy „az év legjobb vétele” címmel futna. Az „ünneplő borok”, reményeim szerint, pontosabban adja azt, amit ígér, de ez is egy szubjektív súlyozásokkal kialakított mild hybrid kategória: válogatás az ünnepi asztalnál nagy valószínűséggel átütő sikert arató borokból, amelyek nem kerülnek egy vagyonba, ugyanakkor esztétikus a csomagolásuk és így ajándékként is beválnak.
Egy borbarátommal beszélgetve merült fel az ötlet, hogy tarthatnánk egy osztrák-magyar örökrangadót. Volt már ilyen, valószínűleg nem is egy, a legnagyobb szabású és egyben rémálomszerűen kijózanítóról Ripka Gergely tudósított (adatvesztés miatt, már csak a mandineres beszámolót tudom linkelni), akinek őszinteségét és következetességét azóta is csodálom: gondolom, Tokaj-rajongóként ez felérhetett egy parázson járással kombinált szöges ágyas kempingezéssel, aminek az emléke örökké kísérti és beléhasít minden újabb száraz furmintnak kiosztott 7 pont után. Vagyis a papírforma nem nekünk kedvez, és borbarátom azt mondta, hogy őt nagyon is érdekelné egy ilyen kóstoló, de a magyar oldalt esélytelennek látja, ezért ő csak az osztrák szövetségi kapitányi posztot meri elvállalni. Continue reading “Magyar fehér válogatott – Első kör”
A hőskorban nagy Csaba rajongó voltam. Hogy ez mennyire nem a druszaságból fakadó részrehajlás volt, azt jól mutatja, hogy a MA legújabb inkarnációjában, azaz 2018 óta egyáltalán nem írtam Vesztergombi borokról. Szórványosan kóstoltam ugyan ezt meg azt, de az a kép rögzült bennem, hogy máig Windows 98 alatt futnak: magas alkohol és extrakt, kókuszreszelék és vaníliás porcukor, emberfaragó tannin. Ez az, amit szerettem húsz éve, és nem szeretek legalább tíz éve.
Ott tartottunk, hogy a Decanter World Wine Awards-on aranyérmes lett és a best buy válogatottba is bekerült a szekszárdi Schieber Borászat 2021-es Trilógia Bikavére. A 95 ponthoz az alábbi kóstolási jegyzetet rendelték: „Harmonikus házasítás, sötét bogyós gyümölcsökkel, szilvával és vaníliával, érett tanninnal és élénk, szaftos savakkal. Vonzó és jellegzetes.” Continue reading “A legkisebb királyfi – Schieber Trilógia Bikavér 2021”
Átlapoztam a Decanter World Wine Awards különszámát. Azzal kellene kezdenem, hogy a Gizella 6 puttonyos aszúja „Best in show” lett. Ezzel is kezdem, de nem tudok mit hozzáfűzni, az édes, a tokaji nem az én asztalom (igyatok Gizellát!, ez az őszinte hozzáfűzésem, igaz, száraz). Arra viszont felkaptam a fejem, hogy a közelmúltban kétszer is kóstolt Kreinbacher Classic Brut mennyire jól szerepelt (96 pont, az aranyérem felső határa). Mert bennem is az a benyomás alakult ki, hogy ez most a legjobb magyar pezsgő. Continue reading “Az arany felső széle”
Oliver Coleman “A magyar Balaton-vidék újjászületése” címmel terjedelmes cikket írt Jancis Robinson oldalára, amihez aztán terjedelmes kóstolási mellékletet csatolt. A szélesen értelmezett Balaton-vidék Zalától a Somlón át Balatonboglárig és Csopakig terjed és Coleman mindenhol talált kedvére való borokat. Az egyenlők között is a legegyenlőbbnek azonban Somló bizonyult, a teszt legjobb bora 17 ponttal és két plusszal a Somlói Vándor pince, Celli-dűlőből szüretelt juhfark-hárslevelű-tramini-olaszrizling-furmint gemischter satz-a lett. (A képen Kis Tamás, a.k.a. Somlói Vándor.) Continue reading “A legjobb balatoni borok”
Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót. Continue reading “Mindent bele!”
You must be logged in to post a comment.