A magyar borászok megtanultak sauvignon blanc-t készíteni. A lényeg ennyiben összefoglalható, de könnyebb lesz a lelkiismeretem, ha rákommentelhetek. Szóval, privátban azért annyit hozzátennék, hogy a megállapítás igazából csak erre a szűk merítésre igaz, ami aligha pontos leképezése a nagyátlagnak. Másodszor, az a gyanúm, hogy borászati szempontból nem sok fajta lehet, ami ilyen könnyen adja magát, én legalábbis szökőévenként, ha találkozom selejtes sauvignon blanc-nal. Harmadszor, egy hívatlan vendég is beesett a partira és a SB-galaxis határait jelentősen kitágította.
Ezt a szimpóziumot/kóstolót Magyarországon kellett volna megrendezni. Annak, hogy nem Magyarországon került rá sor, bizonyára számos oka van, én egyiket sem ismerem. Aki szereti a távirati stílust: óriási a fejlődés kékfrankosban és mi is megnyomtuk a hajrát. 
Ha olyan nagyon objektív vagy, mondjál anyádról kritikát. Egy borász eléd önti az életét és te piszmogva turkálsz benne (horribile dictu: rendületlenül köpsz). Ezek azok a helyzetek, amikor sikítva, verítékben úszva ébredek. 
Régebben a francia terroirsuttogók csodafegyverének, akarom mondani, szemérmetlen hasbaakasztásnak tartottam a két perccel éjfél előtt megjavult évjáratokat. Aztán egyre gyakrabban hallottam borászoktól, hogy az évjárat minősége mégis csak az utolsó két héten áll vagy bukik, és hátrébb vontam az agarakat. 2022-ben Németországban is megtörtént a nehezen magyarázható csoda: a nyár emberemlékezet óta nem tapasztalt hőséget és aszályt hozott, a borok mégis üdék, illatosak, kiegyensúlyozottak. 
Szögezzük le gyorsan, nem az enyém. A kihalás szélére sodródott betűalapú borinfluencerek egyik utolsó képviselője, a klímamenekültként Katalóniában élő 
Én még nem ittam igazán jó új-zélandi bort. 15 évvel ezelőtt az állítás élét könnyen el lehetett volna venni azzal, hogy „hiszen, te eleve utálsz mindent, ami újvilági”; csakhogy időközben az előítéleteim bevehetetlennek hitt erődítményét az alapokig visszabontották kaliforniai chardonnay-k, cabernet-k, argentin malbec-ek, dél-afrikai chenin blanc-ok és társaik. A fintorgás szigetén már csak Chile, Ausztrália és Új-Zéland dideregnek. Nyilván náluk is akadnak, akik túljutottak az alaprecepteken és az ipari szemléleten, csak engem nem ért még olyan inger, ami arra késztetett volna, hogy nagyobb összeget invesztáljak a felderítésükbe. 
Rövid leszek: qva jó. Pedig hosszan vacilláltam, hogy kell-e nekem ez a nagyseggű palackba zárt, francia nevű parvenü (valójában egy primőr elsőgenerációs kékfrankos). Mivel azonban évek óta nem kóstoltam villányi kékfrankost és Kiss Gáborra is illett ránéznem, végül összeadódtak a vektorok. 
Ez az a párbaj, ahol senki nem tenne pénzt Dávidra, sőt, szurkolótábora sem lenne. És teljes joggal, illetve majdnem teljes joggal. Ismerősök bejegyzéseiből láttam, hogy a várbéli borfesztiválon kisebb felhördülést váltott ki, hogy Kreinbacherék bedobták a
You must be logged in to post a comment.