Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Angol pezsgő. Szokni kell ezt a szókapcsolatot. Az első gondolatom az volt, hogy „Lehet-e ennél nyilvánvalóbb bizonyítéka a globális felmelegedésnek?”. A kóstolás után beláttam, hogy sem az angol pezsgő, sem a Nyetimber nem szolgáltak rá, hogy eltemessük őket egy ilyen menthetetlenül sötét kontextusban. Mennyivel jobban hangzik, ha azt mondjuk, hogy az angol pezsgő egy évszázadok óta rendületlenül szomjas ország álmának beteljesülése. Continue reading “Angol pezsgő – Nyetimber Classic Cuvée”
Két legyet próbáltam egyszerre üttetni a tisztelt zsűrivel. Egyrészt adva volt a magát immár „a világ legjobb olaszrizlingjeként” reklámozó Zelna , másrészt a Csopaki Kódex-teszt kontrollpalackjaiból kaptam egy szakajtóravalót. Rendeltem melléjük még néhány magasan jegyzett olaszrizlinget, és azt gondoltam, hogy indulhat a kétfrontos mérvadás. Continue reading “A világ legjobb olaszrizlingje találkozik a még jobbakkal”
Évek óta rutinszerűen írom – és mondom, ha kérdeznek -, hogy a verdejo olyan, mint egy sauvignon blanc, csak szelídebb, ám pusztán az illat alapján megkülönböztethetetlenek. Minél többször fordultam ehhez a fordulathoz, annál kényelmetlenebbül éreztem magam, mert a gyakorlatban soha nem próbáltam ki. Pedig a feltételek adottak lennének: Ruedában a sauvignon blanc a második legnagyobb termőterületű fajta, csak hát miért akarnék sauvignon blanc-t venni a verdejo őshazájából. (A márkaépítési öntökönszúrás tankönyvi esete, hogy egy az önálló hírnévért harcba szálló fajta termőhelyén azt a világfajtát is futtatják, amelyikre a leginkább hasonlít és amelynek az árnyékából kilépni próbál.) Continue reading “Nem hazudtam – La Gabacha Rueda 2021”
Valamikor nagy tisztelője voltam az évjáratoknak. Erről főleg Villány, a Wine Spectator és a Brunello Consorzio tehetett. Régen volt. Aztán valahogy meghasonlottam, bepöccentem, elfásultam. Mivel öt tő paradicsomnál többet életemben nem próbáltam a termésig elkísérni, nincs bennem elég beleérző képesség, pláne, nem együttérzés, hogy a szőlészek, borászok sirámait komolyan vegyem; amikor egy-egy évjárat aljas húzásait taglalják, én ezt ugyanúgy elengedem a fülem mellett, mint amikor a rádióban az őstermelők a túl sok esőre vagy a túl kevésre panaszkodnak. Kész szerencse, hogy jó bor nemcsak jó évjáratban készülhet. Continue reading “Talpig becsületes – Nyári Ödön Olaszrizling Folyóbor 2019”
Ez a bor nekem mindig rácsodálkozás. Szóval a villányi fehér jó tud lenni. A stílus sem ismerős más borvidékeinkről, meg is lep, vakon valószínűleg osztráknak tippelném a precizitása, élénksége révén. Na és a magyar zöldvelteliniben sem hiszek, ritkán győz meg – ez ugyan házasítás, még az is lehet, hogy azért működik. És ha már, akkor örömmel látom, hogy az általam sokra tartott, ám fájóan mellőzött hungarikum, a királyleányka is helyet kapott benne. Continue reading “Fehéret Villányból – Bakonyi Csavargó 2020”
Elvétve még találni sillert a polcokon. A kihalás szélén áll a bortípus, talán nem minden ok nélkül – én történetesen időről-időre próbálkozom vele valamiért, vonz ez a színfolt a bortérképen, de a lelkesedésem általában néhány próbálkozás után kifullad. Szabályt erősítő kivételként a Piroska Siller ugrik csak be (éppenséggel az aktuális 2021-est túl savasnak találom), Polgárék villányijáról is jó emlékeim vannak, és most megint találtam egy kellemes darabot. Continue reading “Aminek szánták – Tüske Siller 2020”
Ausztrál létére Kevin Judd a modern új-zélandi bor egyik alapító és szellemi atyja. 25 éven át dolgozott a Cloudy Bay főborászaként és meghatározó szerepet játszott a világhódító sauvignon blanc receptjének kidolgozásában. Amikor a Moët Hennessy Louis Vuitton konglomerátum felvásárolta a borászatot és az új vezetés „márka nagyköveti” állást ajánlott neki, ő inkább a céges ajándékot választotta (azt hitte, TAG lesz, tévedett, azóta nem hord órát (pofás történet, érdemes elolvasni)). Judd 2008-ban alapította meg saját borászatát, a Greywacket azzal az elhatározással, hogy szakít a szabvány új-zélandi stílussal. Continue reading “A neonzöldtől az olíváig – Greywacke Sauvignon Blanc 2021”
Ha valaki még nem hallotta volna, a balatonfüredi Zelna borászat belépőszintű olaszrizlingje az idei Decanter World Wine Awards-on 97 pontot szerzett és platina érmet kapott. Emlékeim szerint ez magyar száraz borral csak egyszer fordult elő, a Figula Kövessel (60% szürkebarát, 40% olaszrizling). A siker értékét fokozza, hogy ezt nem 32500, hanem 1500 forintért árulták (a Lidlben, de teljes áron is csak 2000). Continue reading “Bajnokok reggelire”
Az Alföldre az emailt is postagalambok hozzák, én legalábbis valami hasonlóan gyenge poénnal védekeznék, ha számon kérnék rajtam, hogy nálunk miért most hír az, ami Pesten másfél hónapja lefutott. A Disznókő jótékonysági hárslevelűjének sztorija ismerős lehet a Borrajongóról vagy a Táncoló Medvéről vagy a Food and Wine-ról (ez egy magyar blog) vagy a Gustóról vagy a hivatalos kommünikéből. Én még nem olvastam egyiket sem, mivel nem akartam, hogy mások véleménye befolyásoljon. Continue reading “Stílusgyakorlat – Disznókő Visus Hárslevelű 2021”
Az alábbiakban Balogh Zoltán, a Somlói Apátsági Pince tulajdonosának írását adjuk közre, gondolataival mélyen egyetértve. Van egy rendszeresen visszatérő álmom. Nem igazán szoktam róla beszélni, mert az álmok mégiscsak intim dolgok, és biztos vagyok benne, hogy sokan ki is nevetik az ilyen ábrándozást. Az álmomban szőlősgazda vagyok, aki talál egy fél-negyed hektárnyi betelepítendő területet, és elhatározza, hogy valami vagány dolgot fog ott csinálni. [A képen a legendás 300 éves Rózsamáli tőke, valószínűleg a barna királyszőlő egyetlen saját gyökéren élő példánya.] Continue reading “Mintha tilos lenne népviseletet hordani, tilos lenne népdalokat énekelni – Balogh Zoltán írása”
You must be logged in to post a comment.