Szabadul a burgkurvák stricije

Rudy Kurniawan fénykorában (fotó: www.winespectator.com)

Nagyjából két hete szabadult kilenc évnyi börtönbüntetés letöltése után minden idők legzseniálisabb borhamisítója, Rudy Kurniawan. A szabadulás nem szó szerint értendő, csupán átszállították az El Paso-i Bevándorlási és Vámügyi Hivatal szintén minibármentes lakosztályába, ahonnan valószínűleg visszatoloncolják Indonéziába. Egy a New York Postban megjelent cikk már felvetette, hogy Rudy lehetne a társadalom hasznos tagja, folytathatná legálisan is a borhamisítást, hiszen biztosan van kereslet egy olyan tehetségre, aki bizonyítottan képes kommersz borokból a bortörténelem legendás tételeihez megszólalásig hasonló borokat kikeverni. Rudy elképesztő történetéből könyv (In Vino Duplicitas) és dokumentumfilm (Sour Grapes) is készült, és annak idején mi is próbáltuk kibogozni a szálakat. Continue reading “Szabadul a burgkurvák stricije”

Tényleg ennyire jó a kéknyelű?

Ha dolgozatot kellene írnom róla, akkor ezzel a puskával indulnék csatába: rokontalan, nőivarú, késői érésű, alacsonytermésű, „úri szőlő”, semleges aromatika, jó terroirközvetítő, hosszan érlelhető, magas sav, magas extrakt, Badacsony 1ha → 46ha. Ennyit sikerült a minimális online jelenlétből leszűrnöm. Nem vagyok rendszeres fogyasztója, soha nem vettem részt kéknyelű teszten, nemhogy szemináriumon, a fentiekhez, tapasztalatból, semmit nem tudnék hozzátenni. A próbafúrás ötlete sem tőlem származott, szögedi ivókörünk egyik tagja vetette föl. Continue reading “Tényleg ennyire jó a kéknyelű?”

Nagykarácsony – ünneplő vörös

Legalább tíz éve forgattam a fejemben, most végre meg is szerveztem. Olyan borokat akartam kóstolni, amelyek az ünnephez méltóak, és képesek egy random család vagy baráti társaság legtöbb tagjának tetszését elnyerni. Az előszűrést magamra bíztam. Három szempont alapján válogattam: vörös legyen (ezt szeretik a legtöbben), magyar legyen (nehéz idők járnak), rangja legyen (nem elég jónak lenni, annak is kell látszani). A józanság jegyében a felső határt 10 ezer forintnál húztam meg. Continue reading “Nagykarácsony – ünneplő vörös”

Márton-napi flamingó – Vylyan Bogyólé 2020

Versenytárs nélkül. A sebtében kihozott portugieserek és társaik nem ugyanazon a pályán játszanak, mint a szénsavmacerált vörös – előbbiek alapján eddigi tapasztalatom szerint nehéz elképzelni, mitől is lehet jó az újbor, utóbbiba viszont rendesen bele lehet habarodni. A Vylyan Bogyólé talán az egyetlen hazai képviselője az egzotikusabb technológiának (lásd Beaujolais), és 2020-ban sem hagy cserben.

Continue reading “Márton-napi flamingó – Vylyan Bogyólé 2020”

Teljes kör – Weninger Kékfrankos Balf 2018

A közelmúltban tartottunk egy „természetes” vagy, ahogy a hívek szeretik nevezni, „natúr” boros kóstolót. Miközben a vegyszermentes gazdálkodás vagy a spontán erjesztés köztiszteletnek örvendő törekvések, a kénezés minimalizálásából adódó izgő-mozgó, nemritkán büdös borok sokaknál kivágták a biztosítékot. A módszereikkel kapcsolatban nekem is vannak elvi kételyeim, de távolról sem olyan súlyosak, mint a biodinamikával szemben – márpedig annak a kóstolható eredményét nagyon is szeretem -, és az alacsony kénszintű borok között is találkoztam már olyanokkal, amelyek megmutatták, hogy miért érdemes ekkora kockázatot vállalni. Continue reading “Teljes kör – Weninger Kékfrankos Balf 2018”

Vizsgaszint – Perrin Réserve Cotes du Rhone 2018

Ahogy a forint mélyrepülése egyre nagyobb versenyelőnyhöz juttatja a magyar borokat, és a járvány egyre jobban összetereli a gemenci szarvasokat, úgy súlyosbodnak az érvek a hazaira váltás vagy csak maradás mellett. De ahogy engem bottal sem lehet visszakergetni a franciától a magyar sajthoz, a spanyoltól a magyar sonkához, úgy a dél-róni borokat sem tudom magyarokkal kiváltani. Ilyen nincs nálunk, és amúgy máshol sem. Continue reading “Vizsgaszint – Perrin Réserve Cotes du Rhone 2018”

Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018

Néhány évvel ezelőtt alaposan meglepett, amikor Rácz Miklós Tamás villányi chardonnay-jában az egyik legjobb magyar fehéret véltem felfedezni. Az adatbázisunk elvesztése miatt évjárat tekintetében csak találgatni tudok, valószínűleg a 2012-es lehetett. A magát mediterrán éghajlatúként reklámozó Villány nem burgundi fajtáknak való vidék, így RMT sikerét a magyar chardonnay-kről kiállított szegénységi bizonyítványként is lehetett volna értelmezni – a hűvösebb régiók borászai elpazarolják a versenyelőnyüket. Nekem rokonszenvesebb volt az a megközelítés, hogy a borász jókor szüretelt és ízléssel adagolta a fát. Ha van ennél nagyobb titok, az internet hallgat róla. Continue reading “Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018”

Kis kadarka, jó kadarka – Borjour Kékfrankos és Kadarka 2020

Nem gondoltam volna, hogy a civilizáció másfél hónapos hátrahagyása ilyen mértékű újrakalibrálást szül (némi túlzással élve borászkodásba kezdtem, a szüreti időszak teljesen magába szippantott). A Borjour októberi rendezvénye volt az első, ami kiszakított az új életvitelből, és bár a közeg ismerős volt, a nyüzsgés már-már kultúrsokként hatott rám. Hogy a bezártságból szabadulás vonzotta-e ide az embereket, vagy legpotensebb vörös fajtáinkat övezi örvendetes érdeklődés, nem tudom.

Continue reading “Kis kadarka, jó kadarka – Borjour Kékfrankos és Kadarka 2020”