Elisszák előlünk – Szentesi Kétii Érintés 2020

Ez az az eset, amikor az önző bosszankodás néhány perc alatt proszociális örömbe csapott át. Nagy garral akartam beharangozni, hogy a 2020-as Érintés is fenomenális, kihagyhatatlan best buy. Csakhogy nem találtam beszerzési forrást, illetve alig. A wineloverswebshopban van állítólag még 4 darab 3410 forintos áron, illetve a Magyar Minőségi Borok Boltjában kapható 3890 forintért. Az Artizánban már a 2021-est árulják 3290 forintért. Ahogy görgettem lefelé a találatokban, úgy derült ki, hogy volt itt egy áttörés: az angolok/britek csapolták meg a készleteket (vagy csapolták le teljesen). Végre-valahára kezd a piac úgy működni, ahogyan én mindig is elvártam volna: láthatatlan kezével a jóra szavaz. Continue reading “Elisszák előlünk – Szentesi Kétii Érintés 2020”

Nem a furmintban van a hiba – St. Donát Márga Furmint Válogatás 2021

Furmint Csopakról? Van ennek hagyománya és most már jövője is, mivel a régen szigeti néven futott fajta engedélyezett kiegészítő lett a Kódex-borokban (amelyek korábban 100 százalékban olaszrizlingből készültek). Annak idején, a hír hallatán nem tapsikoltam örömömben, de ezért kell a fajtaválasztást és az eredetvédelem kalibrálását azokra bízni, akik értenek hozzá, saját bőrükön érzik az éghajlatváltozást és a saját borukat viszik vásárra. Continue reading “Nem a furmintban van a hiba – St. Donát Márga Furmint Válogatás 2021”

Ez, ugye, még nem perelhető? – Oremus Mandolás Furmint 2020

Régóta sejtem, hogy a Mandolást nem nekem találták ki, hiszen régóta készítik és a kezdetektől kóstolgatjuk egymást. Kezdetben a tokaji száraz furmint alapvetően Alkonyi László fejében létezett, aki egy-két kóstolható prototípus alapján felvázolt egy periódusos rendszert, mi pedig vártuk, hogy a valóság feltöltse a táblázatot, a borok utolérjék a víziót. Azóta is várjuk. Continue reading “Ez, ugye, még nem perelhető? – Oremus Mandolás Furmint 2020”

Lokálpatrióta-e vagy? – Ujvári Pincészet Rajnai Rizling “Sur lie” 2022

A térképet böngészve megrázó felfedezést tettem: Szegedtől délkeletre, tőlünk alig néhány kilométerre van egy méretes tó. Először persze ledöbbentem, hogy ennyi éven át elkerültük egymást, de aztán győzött az öröm, hiszen ezzel egy többévtizedes problémám oldódott meg: amióta Nagykanizsáról Szegedre költöztem, nem sikerült a Csónakázó-tó hiányát feldolgoznom. Holnap éjszakára adva van a házi feladat: hegyeket álmodni Szeged határába, és boldogan élek, amíg fel nem ébredek. Continue reading “Lokálpatrióta-e vagy? – Ujvári Pincészet Rajnai Rizling “Sur lie” 2022”

Sikeres háziasítás – Villa Tolnay Sauvignon Blanc 2022

Ez a bor annyira tetszett, hogy az is megfordult a fejemben, talán ideje lesz rehabilitálni a VT alapszériáját. Szigorúan 2022-nél maradva a zöldveltelinijükkel próbálkoztam és bár nincs vele különösebb probléma, a felderítés folytatását elnapoltam, a sauvignon blanc-ból ellenben a harmadik palacknál tartok. E sorok írásakor éppen kiváló külföldi riválisok társaságában kóstolom és nincs szekunder szégyenérzetem. Continue reading “Sikeres háziasítás – Villa Tolnay Sauvignon Blanc 2022”

Alkoholbűnözés – Kúria Sopron Merlot 2019

A cím és a dohogás általános, a kritika egyénre szabott. Szóval az történt, hogy gyors egymásutánban belefutottam öt olyan borba, ami megmutatta, hogy mit tesz a globális felmelegedés a mi libikóka klímánkkal és mit tesz a borainkkal, ha a borászaink nem tesznek semmit. A 2018-as St. Andrea Merengőben 15 százalék az alkohol, a Nagy-eged Bikavérben 15,5, a 2021-es Centurio Fáy-Domb Hárslevelűben 14,5, az általam hőn szeretett, koronazáras, kétliteres Nyári Ödön legújabb kiadásában (Chardonnay 2021) szintén 14,5. És erre most itt van ez a soproni merlot 15 százalékkal. Continue reading “Alkoholbűnözés – Kúria Sopron Merlot 2019”

Müller-thurgaut minden háztartásba! – Kősziklás Rizlingszilváni 2022

Baráti, sőt, családi körömben a Kősziklás kultpince. Én nem vagyok született rajongója ennek a kendőzetlen reduktív stílusnak, de az évek folyamán meggyőztek, hogy ebben a műfajban itthon ők diktálják a tempót. A müller-thurgau, amit ők megbocsáthatatlan módon rizlingszilváninak hívnak – az EU-ban 2008 óta nem használható ez a név -, kiváló fajta, a riesling össze-vissza keresztezések között talán a legjobb. És ezzel a borral a csúcsra értek, ez a Kősziklás-stílus megdicsőülése, a kitartó, következetes és okos reszelgetés megkoronázása. Continue reading “Müller-thurgaut minden háztartásba! – Kősziklás Rizlingszilváni 2022”